A csapat története
A garázstól a színpadig

Mentor / Vári Zsolt

Bakancslistához adom 10. rész, 10 perc

Az aktuális rész ismertetője: A sorozatban 16 hétköznapi hőst ismerhetnek meg nézőink. Olyan állami gondoskodásban nevelkedett, és mára sikeres embereket mutatunk be, akik másokat inspirálnak életútjukkal. Sorsuk rövid bemutatásával szeretnénk rávilágítani arra, hogy az állami gondozott gyerekek életében hatványozottan fontos az akaraterő, a szorgalom, a kíváncsiság, emellett a támogató közösség illetve a segítségnyújtás valamint a mentorok: tanár, nevelőszülő, pap, pszichológus jelenléte. Az interjúk tartalmában fontosnak tartjuk, hogy életük fordulópontjairól, buktatókról, a leküzdendő akadályokról is szó essen. Miniportréink üzenete, hogy érdemes hinni az állami gondozásban élő gyerekekben, és segíteni őket abban, hogy a társadalom teljes értékű tagjaivá válhassanak. Vári Zsolt a kortárs festészet emblematikus alakja állami gondozottként nőtt fel. Már az intézeti évei alatt is a rajzolás és a festés kötötte le a legjobban. Pályáját sokan támogatták, ma ő segít hasonló sorsú fiataloknak. Életútja példaértékű.

A műsor ismertetése: A sorozatban 16 hétköznapi hőst ismerhetnek meg nézőink. Olyan állami gondoskodásban nevelkedett, és mára sikeres embereket mutatunk be, akik másokat inspirálnak életútjukkal. Sorsuk rövid bemutatásával szeretnénk rávilágítani arra, hogy az állami gondozott gyerekek életében hatványozottan fontos az akaraterő, a szorgalom, a kíváncsiság, emellett a támogató közösség illetve a segítségnyújtás valamint a mentorok: tanár, nevelőszülő, pap, pszichológus jelenléte. Az interjúk tartalmában fontosnak tartjuk, hogy életük fordulópontjairól, buktatókról, a leküzdendő akadályokról is szó essen. Miniportréink üzenete, hogy érdemes hinni az állami gondozásban élő gyerekekben, és segíteni őket abban, hogy a társadalom teljes értékű tagjaivá válhassanak.

Budapest - Vári Zsolt festőművésszel az 1990-es évek elején találkoztam Tiszadobon, ahol állami gondozottként élt. Első kiállítását a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében rendeztük. Azóta szerteágazó tevékenységet folytat: a festés mellett állami gondozott gyerekeken segít, pályázatokat ír ki számukra...

- Szerettem gyereknek lenni, jó volt az intézetben. Megkaptunk mindent, csak egyvalamit nem: a családi szeretetet. Az óvodában volt egy kedves dajka, Annuska néni, aki úgy szeretett, mintha ő lett volna az anyám. Jó érzés volt, hogy valaki szeret. Ez nagyon fontos egy gyerek számára, mert a szeretetet is tanulni kell. Nem úgy születünk, hogy tudunk szeretni.

- Egy rajzomért egyszer díjként ötszáz forintos vásárlási utalványt kaptam. Ahhoz képest, hogy nyolcvan forint volt a zsebpénz, ez nagy összegnek számított, és nem tudtam úgy elkölteni, ahogyan én szerettem volna. Felnőttként kitaláltam a rajzpályázatot állami gondozottak számára. Művészeti termékeket és fejlesztőeszközöket adok a díjazottaknak. Olyanokat, amelyeknek én is örültem volna annak idején, amelyek segítenek az előrehaladásban. Nálam nem csak három dobogó van a nyerteseknek. Minél több gyereket szeretnék segíteni.

- Mondtam Horváth Kálmán barátomnak, hogy a temperafestéken rajta van a gyártó címe, és napokig győzködtem őt, hogy írjon levelet, mert szükségünk van művészeti termékekre. Én nem jeleskedtem a fogalmazásban, ő viszont perfekt volt. Végül megírta, és egy hónap múlva csomagot kaptunk. Az igazgató megijedt, hogy az intézetnek kell kifizetnie, de megnyugtattam, hogy adományként kapta a csoportunk. Így kezdtem el felvenni a kapcsolatot a kinti emberekkel. Úgy éreztem, hogy merni kell felvenni a kapcsolatot másokkal, merni kell nagyot álmodni. Egyszer élünk ezen a földön, nem kell megijedni az élettől.


- Nem iszom, nem drogozom, nem cigarettázom. Nagyon tudatosan építem az életemet, azért, hogy a gyerekemnek megadhassam azt, amire szüksége van - mesélte az ifjú, óvodás, kisiskolás közönségnek. Voltak mellette, akik rossz útra tévedtek az intézetis évek után, akiket nem ölelhet már a szívére, fogalmazott - nyilván építő szándékkal. De az út, amit magának kijelölt, szépen ívelt felfelé - egészen a harmadik kerületig, annak is egy villában található lakásáig. Itt él most családjával, mondja, de meséjében semmi kérkedés nincs. Inkább csak rávilágít arra, hogy így is lehet, ide is el lehet jutni, még a legszélső poros tanyáról is.autem vel eum.

Modi tempora incidunt ut labore et dolore Egy vándorkiállítás részeként érkezett az előadó által felvonultatott, tizenkét képből álló tárlat  a "Ragadjon a kultúra" projekt keretében. Az állami támogatást is kapott esemény a művelődési házban talált otthonra, ahol Vári művei mellett - az előadó elmondása szerint - láthatók többek között Orsós Teréz, Boda Márta, Balogh Balázs vagy éppen Kovács Aletta alkotásai is. Bár, hogy pontosan melyik kié, a tárlaton nem derült ki. Az azonban igen, hogy a szervező egyesület

2003-ban alakult kortárs művészeti és önsegítő jelleggel, s ma már nem csak roma alkotóművészeknek biztosít találkozóhelyet. "A szervezetben tevékenykedő tagok és alkotó emberek céljukká Magyarország egész területén a hátrányos helyzetű csoportok és a művészeti akciók rendhagyó találkozását és a roma kultúra eredeti, figyelemkeltő eszközökkel történő népszerűsítését tették" - áll a bemutatkozásban.

Időnként átértékelem az életemet, azokon is elgondolkodom, akik körülvesznek, akik segítenek, és hálát adok azért, hogy élek, hogy ehetem az ételt, és sok minden másért is. Például amikor Hubay Miklós, atyai barátom meghalt, akkor a hit segített, hogy helyesen tudjak erről gondolkozni. Az emberek sokan nem tudják, hogyan viszonyuljanak a halálhoz, hogyan viseljék a veszteséget. Rájöttem, inkább örülnöm kell annak, hogy ismerhettem őt, hogy sok mindenre megtanított, hogy finom ételeket ettünk együtt. Tudatosítani kell, hogy eddig tartott egy ember élete, és annak kell örülni, hogy velünk volt. Azt látom, hogy a halálesetek kapcsán jönnek a kérdések: miért most, miért ő, miért így, és így tovább. Az emberek nincsenek felkészülve a halálra. Arra is tanítani kellene mindenkit, hogyan viszonyuljunk ahhoz, hogy saját életünk és szeretteink élete is mulandó. A szeretetet is tanítani kell, a halálhoz való viszonyulást is, és Jézusról is tanítani kell. Olyan nincs, hogy megszületünk, és mindent tudunk. Látom egyes családoknál, hogy csak úgy hagyják a gyerekeket, nem nevelik, és ebből lesz a rossz.

- Sok évig kerestem a társam. Úgy láttam, hogy sokan nem fektetnek elég energiát a kapcsolatba, felületesek. Volt egy projektem, az Aroma roma köztéri kiállítás, amelyet én találtam ki, és azt vittük Szegedre. Ott ismertem meg a páromat. Igen, így van. Először csak figyeltem őt. Meg szoktam érezni, figyelve az embereket, hogy a másik olyan valaki-e, akivel tudok az úton együtt haladni. Figyelem, hogy a különböző szituációkban hogyan reagál. A legtöbb ember elillan, ha valami nem tetszik neki, azokkal nem lehet együtt haladni. Úgy láttam, hogy vele lehet. Ekkor következett egy időszak, amikor Szeged és Budapest között ingáztunk. Az is fontos volt számomra, hogy ő hogyan viseli a távkapcsolatot, mennyi energiát ér meg neki. Mert ahhoz, hogy egy házasság jó legyen, nem elég a szex, nagyon fontos az, hogyan lehet együtt élni. Azt is el kell dönteni, hogy a másik rossz tulajdonságait el tudjuk-e viselni.

Nagyon jó érzés, hogy van családom, van gyerekem - sőt kettő, mert ajándékként kaptam egy kislányt is, Jázmint, akit a feleségem hozott a házasságunkba -, és jó dolgokra taníthatom.

csapat

Szerényi Gábor
Vári-Hegedűs Olga
László